Álmaim netovábbja

Bár még mindig nem sütök úgy, mint Nigella és még mindig nincs olyan hosszú combom, mint Naominek, viszont ott élek, azokkal és azt csinálva, amit nagyon szeretek :)

Ha valakinek több dolga van, mint ideje, akkor van ugyebár a napi tennivaló lista, a sárga kis post-it-ek és egyéb cetlik, bevásárlólista, a naptár emlékeztetők, melyek szorgosan csipognak a telefonon…hát, én néha bizony nem látom a fától az erdőt. Ráadásul év elején, meg szülinapkor (a kettő nálam egy) én is, ahogy a legtöbb ember, számotvetek… ettől régebben mindig melankolikus, nosztalgikus, meg hisztérikus hangulatba kerültem, de egy teával, jó zene mellett vision board-ot készíteni teljesen más dimenzió – hála az egykori bölcs főnöknőmnek, én 2009 óta készítek minden évben.

Mi a vision board?

A vision board (nem tudok frappáns magyar kifejezést kitalálni rá), az elképzeléseink, álmaink átgondolt gyűjteménye képekkel tűzdelve, a napi ügyeken túlmutató dolog, én-program, amit nem másnak, hanem csak magamnak készítek. Klassz alkalom átgondolni, hogy tényleg, legbelül én mit is szeretnék, az elkövetkező évben milyen dolgokat szeretnék megélni, megvalósítani, kipróbálni, melyek boldoggá tesznek. Ez van, hogy konkrét ötlet és van, hogy egy elképzelés foszlány. 2009-ben a vision board-om középpontjában annyi állt, hogy ott szeretnék élni, azzal és azt csinálva, amit szeretek. (Hogy ebből mi lett, itt elolvashatod.)

Miért és mire jó a vision board?

Én, amint összegezve leírom az engem foglalkoztató dolgokat, megnyugszom, nem pörög tovább az agyam, hogy ’hú, csak el ne felejtsem, hú, volt egy ötletem, meg még az is eszembe jutott, hogy… ’, így az összeszedettségen túl egy csomó kapacitás is felszabadul. Elkészítése után jól látható helyre teszem a board-ot…lehet ez az íróasztalom, vagy a mac íróasztala, a lényeg, hogy sokszor lássam, így minden alkalommal rövid vizualizációs gyakorlatként működik, szinte észrevétlenül (ld agykontroll). NEM a tett nélküli vonzásról, ’akard és megkapod’ áltatásról beszélek, hanem a célratartásról, a vágy-jó energiák-tett hármasáról  :)

Az én vision board-om

Vannak témaköreim  (pl személyes/családi, egészség, fejlődés, segítés, bakancslista) és ezeken belül vannak szokásos elemek, melyek persze idén is szerepelnek: például, hogy az év végére úgy sütök, mint Nigella és olyan combom lesz mint Naominek (na jó, vannak esélyesebbek is) és vannak a változók: kipróbálom a paddleboard-ot, rejtekhelyet építek az olívásban, többet meditálok, a teraszunkból egy hívogató pihenőhelyet csinálok.

A vision board-ot lehet papíron is készíteni, én számítógépen nyitok egy doksit, melyben listázom a vágyaimat  és motiváló képeket teszek melléjük…

Ami a fényképészetet illeti, szintén állandó szereplő. Az emberekről annyi mindent elmond a motivációjuk, nagyon érdekel ez a témakör. Magamtól is gyakran kérdezem meg, hogy miért is csinálom… tavalyi célom az volt, hogy visszataláljak magamhoz, a saját hangomhoz, amivel el tudom talán mondani, mennyire szeretem az életet. Idén új utakat szeretnék kipróbálni, új eszközöket, új módszereket…és biztos vagyok benne, hogy hozzám hasonló emberekkel fog összesodorni az élet. :)

Sosem sikerült mindent megvalósítanom a listámról, de összességében mindig segített. Bár sütni még mindig nem tudok, de legalább már megpróbáltam :) és nehezebb percben segített, hogy ránézhettem szó szerint a saját álmaimra.

Ez a blogbejegyzés azért született, hogy elmondjam, vision board-ot készíteni jó! Mert abban az órában biztosan flowban lesztek és úgy érzitek, hogy magatokért tettetek valamit. A meglévőért hálát adni és a leendőt tervezgetni egészséges, motiváló a közben érzett tettrekészség és még jobb, amikor egyszercsak ülsz a hívogató teraszon, vagy meditálsz a parton, vagy pontosan tudod, hogy a megfelelő emberek állnak a kamerád előtt.